Beszámoló az amerikai útról...

Hát az úgy kezdődött, hogy valamikor a 70-es, 80-as években amikor édesapám Zilahon volt lelkipásztor és egy ébredési mozgalom indult, voltak olyanok akiknek annyira elegük lett a kommunista hatalom erőszakosságából, hogy eldöntötték: emigrálnak egy olyan országba, ahol a vallásszabadságot nem korlátozzák. Erre az Úr meg is segítette őket és elég sok húza-vona, megaláztatás után kiszabadultak a kommunista ketrecből, melynek akkori neve Románia Szocialista Népköztársaság volt. A gyülekezet többi része ott maradt és összeszorított fogakkal, de az Úr kegyelméből átvészelte a besúgókkal, szekus ügynökökkel tarkított éveket. Én személy szerint 1988-ban hagytam el az országot, télen fehér ruhában 3-ad magammal, a hófedte táj leple alatt. Az Úr megsegített és több barátommal, testvéremmel én is elkezdtem érezni az emigráció "áldását". Néhányan a változások után visszajöttünk, de a legtöbben kint maradtak. Hol itt Európában, hol Amerikában, de a kapcsolat közöttünk nem szakadt meg.

Ez év elején a clevelandi magyar baptista gyülekezet elöljárója keresett meg azzal, hogy nemsokára lelkipásztor nélkül maradnak és tudnék e nekik segíteni az imádságon túl egyébben is. Imádkoztam és volt javaslatom is, de akit én jónak láttam volna arra a munkára, az Úr másképp vezette. Amikor aztán tényleg magára maradt a gyülekezet és kritikusnak látszott az állapota, sötét volt a jövő, egy éjszaka álomban azt a kijelentést vettem hogy a magam költségére vállaljam azt, hogy elutazzak hozzájuk egy hónapra, igét hirdetni, lelkigondozni és közösséget formálni. Meghívás nélkül beállítani valakihez ugye ez nem "illendő dolog" manapság. Azonban az Úr prófétái, apostolai nem meghívásra és nem emberek kívánságára tették a dolgukat, hanem küldetésük volt!

Megvettem a repülőjegyet kedvezményes áron(600-700 dollár között) és megírtam az elöljáró testvéreknek, hogy megyek hozzájuk egy hónapra úgy hogy magamról gondot viselek, csupán azt engedjék meg hogy az imaház alagsorában lakhassam. Fogadtak is a testvérek, de nem az alagsorban, hanem hol egyik, hol másik család halmozott el a szeretetével. Ha tehát az Úr küld nem vallunk szégyent!!!

(Tanulság lelkimunkásoknak: A lelkimunkás, a próféta, az Úr szolgája nem csak akkor vállalhat szolgálatot, ha meghívják és előre kifizetik a költségeit, hanem akkor is ha az Úr küldi és ez áldozattal jár! Sokan készek menni, lelkimunkát végezni ha hívják őket és van rá pénz! Kevesebben vannak akiket az Úr küld és még áldozatot is vállalnak, csakhogy a munka el legyen végezve. Én szeretnék a kevesek közé tartozni ezután is! Adjon az Úr kegyelmet ehhez!)

A Nehémiás könyvét kezdtük el tanulmányozni a férfitestvérekkel, mert Clevelandban is újra kell építeni a magyar baptista missziót. Úgy mint Nehémiás idejében Jeruzsálemet. Abban a városban, ahol kb. 170.000-en vallják magukat magyar származásúnak, 70.000-en értenek magyarul, 30.000-en írnak és olvasnak is magyarul és kb 170-re tehető a magyar anyanyelvű bemerített baptisták száma, ott igenis van helye a magyar missziónak!!! Noha a gyülekezet létszáma 50 fő alá csökkent az elszigetelődés miatt, még mindig van remény arra, hogy azok akik angol gyülekezetekben vegetálnak visszatérjenek és hatékony szolgálatot vállaljanak az Úr aratásában a magyarok között.

A hét majdnem minden napja nagyon be volt táblázva nekem a családlátogatások miatt, ezért nem is volt nagyon idő nézelődni, pihenni, de mégis azt tudom mondani hogy megérte! Adja meg az Úr hogy azok akik készek voltak a megújulásra és engedelmeskedtek az Úr hívásának, kitartsanak abban a munkában, amit az Úr tőlük vár el !!!

Aki tud imádkozzon értük, mert a clevelandi gyülekezet, az egyik legerősebb magyar baptista gyülekezet lenne az emigrációban ha ottani testvéreinknek sikerül összefogni és az Úrért mindenről lemondani. Adja az Úr hogy úgy legyen!

Imádkozzunk értük! Támogassuk és szeressük őket nagyon! Az Úr áldása nem marad el sem tőlük sem tőlünk ha így is gyakoroljuk a testvéri szeretetet!